Az Inter nem akart támadni, a Barcelona nem tudott, olasz ellenfele lesz a Bayernnek.
Milánó, Madrid, München, Barcelona. Négy város és ugyanannyi csapat, amely közül az utóbbi kilóg a sorból. És nem csak azért, mert nem M-el kezdődik, hanem mert annak a városnak és annak a csapatnak nincs köze az idei labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjéhez. Aminek Madridban legalább annyira örülnek, mint Milánóban.
Az Inter ugyanis a hazai 3-1-es győzelem után Barcelonában kihúzta egy 1-0-ás vereséggel, ezzel pedig 1967 után ismét bejutott a BL-fináléjába. Amelyen a Bayern München lesz az ellenfele és amelyet Madridban rendeznek majd.
A kedves olvasó ezeket a sorokat a meccs közben is elolvashatta volna, sőt, akár többször is, mivel a találkozón a 80. percig nem sok említésre méltó esemény történt. Az Inter az első perctől kezdve jelezte, ő bizony nem támadni jött! Védekezését viszont olyan magasra tolta, amennyire csak lehetett, így a Barcelona, hiába birtokolta elképesztő fölényben a labdát, nem tudott közel kerülni Julio Cesar kapujához. Amikor ez valamelyest sikerült, akkor Pedro kapáslövése elkerülte a kaput, Messi csavarását pedig a brazil védte bravúrral. Ettől eltekintve kilátástalan, kiismerhető és veszélytelen passzjáték jellemezte a hazaiak játékát.
Ezen pedig az sem változtatott, hogy a 29. percben Motta piros lapja miatt az olaszok (ámbár egyetlen talján sem lépett pályára a milánóiaknál) emberhátrányban maradtak. Bár de Bleckeere ítélete -egyből piros- némileg súlyosnak tűnt, Motta keze nem volt mit keressen Busquets nyaka körül. Egy sárgát viszont mindenképpen ért a dolog, az argentinnak meg már volt egy belőle...
A második félidőben ugyanaz a kilátástalan passzjáték jellemezte a katalánokat, akiken látszott, nincsenek ahhoz hozzászokva, hogy az eredmény után fussanak, mint ahogy ahhoz sem, hogy betont törjenek. Márpedig az Inter védelme betonként állt, ami nem csoda, hisz a szünet után Eto'o szinte bal oldali védőt játszott. A hazaiak zavarára jellemző, hogy amikor lőniük kellett volna, nem tették, máskor meg olyan játékosok próbálkoztak (Keita, Touré), akiknek ez nem tartozik az erősségeik közé.
Piqué gólja kevés volt fotó: uefa.com
Hiába téblábolt Victor Valdez kapus szinte a teljes második félidőben a kezdőkör környékén, hiába jött be Krkic és Jeffren már a 63. percben Ibrahimovic és Busquets helyére. Nehezen magyarázható, hogy Henry miért nem kapott egy percet sem, minthogy az is, hogy a Barcelona miért erőltette a beíveléseket, miközben Messi és Krkic egyaránt alig érik el a 170 centimétert.
És mégis, Krkic fejese jelentette az első komoly veszélyt a vendégek kapujára a második félidőben, ami után nem sokkal a Barcelona váratlanul megszerezte a vezetést. A 83. percben Piqué ugrott ki lesgyanús szituációban, csatárokat megszégyenítő módon fordult le Cordobáról és gurított a hálóba.
Feléledtek ekkor a hazaiak reményei, ám Julio Cesar bravúrral védte Xavi próbálkozását, majd rutinból Messi középre tartó lövését, így az Inter készülődhet a Bayern elleni, május 22.-i, madridi döntőre. A címvédő búcsújával pedig az is biztossá válik, hogy ezúttal sem dől meg a Milan "rekordja": utoljára ugyanis a piros-feketék tudták megvédeni a címüket a legfontosabb kupasorozatban, még 1990-ben.
José Mourinho csapata taktikailag ismét tökéleteset produkált, a portugál pedig ezzel a találkozóval ismét leckét adott a világnak „focigyilkolásból": a labdabirtoklási arány 75% - 25%, a kaput eltaláló lövések száma 4-0, a kapu felé tartó lövések száma pedig 8-1 volt a Barcelona javára, ám ez mit sem ért. Amit az Inter bemutatott, az már a csúnya foci művészete.
Eredmény:
Barcelona - Inter 1-0
gól: Piqué (83.)